Ray DeMarini egyedülálló volt. 40 éves korában a vállalati softballcsapatában való játék hamarosan a sportág teljes megszállottságává vált. Ahhoz, hogy 5'6 láb magas és 185 kilós, versenyképes softball játékos legyen, Ray tudta, hogy okosabban kell edzenie, hogy megállja a helyét a többi nagydarab játékos között. Az edzéshez való tudományos megközelítése, 96 mérföld/órás ütési sebessége és bombasztikus hozzáállása gyorsan kivívta a liga legnagyobbjai között a vad versenyző hírnevét.
Miután a profi körökbe került, nem telt el sok idő, mire Rayt felfedezte Erich Lyttle, az ESPN producere és rendezője. Lyttle-t lenyűgözte tudása és technikája, ezért felkérte Rayt, hogy vezesse a "Ray DeMarini's Reflex Hitting System" című softball oktatóvideó-sorozatot, amely máig az ESPN történetének legsikeresebb házi videója.
A videókból származó ismertségét és bevételeit kihasználva Ray a figyelmét egy világrengető, nagy teljesítményű ütő megalkotására fordította. Megvolt hozzá a bátorsága, de szüksége volt egy mérnökre - vagy ahogy Ray fogalmazott: "egy bakancsos rakétatudósra, aki zsebpénzből is képes birodalmat építeni".
Ray barátja, Mike Eggiman, a Freightliner mérnöke értett ahhoz, hogy a semmiből valamit csináljon. Ő tűnt a tökéletes embernek arra, hogy segítsen Raynek felépíteni a birodalmát egy kis költségvetésből. Hamarosan a DeMarini Sports egy földpadlós pajtában kezdte meg működését. "Nem volt fűtés" - emlékezett vissza Ray - "de néha-néha éreztük a mögöttünk álló tehén forró leheletét."
Ők ketten nagy sikert arattak a tag-team működésükkel, és ahogy a vállalat növekedett, az együttműködésük dinamikája megmaradt. Ray vezetésével és Mike főmérnöki pozíciójával a DeMarini Sports egy sor iparági újdonságot hozott létre: az első nagy teljesítményű ifjúsági ütőt, az első többfalú ütőt és az első nagy teljesítményű ütőt masszív játékosok számára.
Míg a versenytársak vállalati vezetői elegáns sarokirodákban rúgták a lábukat, Ray az idejét egy ütőketrec melletti ablaktalan iroda és a pályán töltött idő között osztotta meg, ahol naponta akár 6 órán át ütögette a labdákat.
Ray volt az őrült odaadás megtestesítője. Még azután is, hogy 1998-ban a rák egy ritka formájával diagnosztizálták, Ray tovább dolgozott. Amikor a rák végül elvette a szemét, még mindig szemfedővel a szemén ütött.
Ray intenzitása és lendülete ma is a vállalat alapját képezi. A DeMarini egy földpadlós kunyhótól a mai 80 000 négyzetméteres ipari komplexumig olyan ütemben ellenőrzi a mérföldköveket, hogy Ray büszke lenne rá.
Less
